Porszem
Olyan akarok lenni,
Akárcsak egy porszem,
Ami a széllel száll,
Mindenhova eljut,
Megteheti,
Rászállhat egy király fejére,
Vagy repülhet
És valakinek a lába elé hullik,
Mindenhová eljuthat,
És mindenhol megpihenhet.
Én azonban olyan porszem akarok lenni,
Ami illatozik,
Ami tápláló,
Ami fényt adó.
Shri Mataji Nirmala Devi, hét évesen írta ezt a verset, ahogy azt ő maga mesélte el Dhuliában, Indiában, 1983. január 14-én.
Virággyermekeimnek
Haragusztok az életre,
Mint a kisgyerekek,
Kik elvesztették édesanyjukat a sötétben.
Durcásságotok kétségbeesést mutat
Eredménytelen utazásotok végén.
A Csúfságot viselitek magatokon, hogy felfedezzétek a Szépséget
Mindennek hamis nevet adtok az Igazság nevében.
Kimerítitek az érzelmeket, hogy megtöltsétek a Szeretet kelyhét.
Én édes gyermekeim, kedveseim,
Hogyan nyerhetitek el a békét, ha háborút viseltek
Magatokkal, létezésetekkel, az örömmel magával.
Elég volt a lemondás erőfeszítéséből,
A vigasztalás hamis maszkjából.
Most már pihenjetek meg a lótuszvirág szirmain
Kegyes Édesanyátok ölében.
Gyönyörű virágokkal ékesítem fel életeteket,
Örömteli illattal töltöm ki perceiteket
És felkenlek benneteket Isteni Szeretettel.
Most már nem bírom tovább a kínjaitokat!
Engedjétek, hogy befogadjalak benneteket az öröm óceánjába,
Hogy elvegyüljön létetek a Hatalmasabban,
Aki Valótok virágkelyhében mosolyog
És Aki titokzatosan rejtőzködve ugrat benneteket egész idő alatt
Legyetek tudatosak és rátaláltok, Ki
Minden idegszálatokat üdvözítő örömmel remegteti meg,
És fénnyel borítja be az egész Világmindenséget.
Shri Mataji Nirmala Devi a keresőinek írt verse első útján az USA-ban, 1972-ben.
Látok egy hegyet
Egy hegyet látok az ablakomból
Mint egy ősi bölcs,
Vágyak nélkül, tele Szeretettel.
Annyi fa és annyi virág
Folyamatosan élnek a hegyen.
A figyelmét nem zavarja
És amikor ömlik az eső
A felhő, mint sok korsó, amely szétpattan
És betölti a hegyet zöld növényzettel,
A vihar szárnyalhat,
Megtöltve a tavat együttérzéssel
És a folyók elfolynak
A hívogató tenger felé.
A Nap felhőket teremt, és
A szél tollas szárnyain
Az esőt a hegyre viszi.
Ez az örök játék,
Melyet a hegy lát
Vágyak nélkül.