A művészeknek fel kell emelniük a közönség érdeklődését a saját ízlésük szintjére, és nem szabad leereszkedniük az olcsó közönségkövetelményekhez, feladva ezzel a szabadságukat.

Ez úgy valósítható meg, hogy a megvilágosult művészek kapcsolatba lépnek oktatási és társadalmi intézményekkel. Magazinokban és újságokban megjelenő cikkeken keresztül terjeszthetők az ilyen művészek gondolatai. Drámákon, filmeken és rádióbeszélgetéseken keresztül az emberek az igazi művészet megértésére nevelhetők. Így megőrizhető a művészet méltósága.

Azáltal, hogy ezeken a fórumokon keresztül kapcsolatba kerül a nagyközönséggel, a művész társadalmi énje élesebb és érzékenyebb lénnyé fejlődik. Reagál a nemzet legkisebb nyugtalanságára, a legkisebb társadalmi egyensúlyhiányra.

Ha leprást lát az utcán, a szíve olyan együttérzéssel telik meg iránta, hogy művészetével olyan légkört tud teremt, hogy a szociális munkások, orvosok, tudósok és az állam vezetői kénytelenek lesznek valamilyen megoldást találni a lepra problémáira.

Ha egy művész úgy találja, hogy honfitársai hazafiatlanok vagy gyávák, másokon keresztül mély tiszteletet kelthet bennük. Ilyen a művész motiváló ereje.

Ők a teremtés legszebb virágai, a Teremtő legédesebb álmai és az emberi társadalom legkedvesebb egyedei. Talán nem is tudják, mennyire szeretik, imádják és követik őket a nézőik…